Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Pompás-mesés könyvtári foglalkozás a víz világnapjára

Pompás-mesés könyvtári foglalkozás a víz világnapjára

Óvodásaink ismét részt vehettek a pompás-mesés könyvtári foglalkozáson a helyi könyvtárban, ahol a „Miért sós a tenger vize?” című mesét hallgathatták meg.

A foglalkozást egy rövid ráhangolódással kezdtük: a gyerekek vízcseppekké változtak, majd a koshi hangjára átmozgatták magukat, így játékosan készültek fel a mesére.

Ezt követően mindenki a mesepárnáján foglalt helyet, és figyelmesen hallgatta a történetet.

A  mese közben egy kis hajót is hajtogattam, amely a történet végén – a sok só hatására – „elsüllyedt”, így a mese élménye kézzelfoghatóvá vált számukra.

A történet után közösen megkóstolták a tengervizet és az édes vizet, majd a „malmocska” finom nutellás kekszet őrölt, amely a szegényember vendégeinek kínált süteményt idézte fel.

A xilofon hangjára eljátszottuk a szegényember útját: hol gyorsan, hol lassan haladtunk, élethűen követve a történetet.

A foglalkozás további részében a gyerekek tengeri állatokat kerestek a könyvekben, és megismerkedtek a vízi élővilággal.

A könyvtáros, Erzsike néni, szeretettel előkészített könyvekkel, és egy kedves meglepetéssel is várt minden gyermeket: húsvéti, nyuszis kifestőt kaptak ajándékba.

A foglalkozás végén a gyerekek kis hajócskát is vihettek haza, amelyhez „házi feladat” is kapcsolódott: Vigye el  minden gyermek a kishajóval haza a mesét- úsztassák meg a fürdőkádban a hajócskát és közben meséljék el anyának és apának: Miért is sós a tenger vize?

 A mai nap is élményekben gazdag volt, játékosan tanultak a gyermekek a vízről, a tenger élővilágáról és a mese varázsáról. 

Vissza